MRTT éves Közgyűlés

MRTT éves Közgyűlés

2021. április 29.

A Magyar Rendészettudományi Társaság éves Közgyűlése 2021. április 29-én került megrendezésre a járványhelyzet miatt MS Teams programon keresztül. A rendhagyó forma ellenére a közgyűlésen a résztvevők egyhangúlag, tartózkodás és ellenszavazat nélkül elfogadták az előterjesztéseket, többek között az Elnökség 2020. évi beszámolóját, illetve a 2021-re vonatkozó munkatervet. Dr. Kovács Gábor főtitkár úr szóbeli kiegészítése során kifejtette, hogy a Társaság - a nehézségek ellenére - eredményes évet zárt, a tagozatok munkája és a társaság pénzügyi gazdálkodása sikeres volt.

Az előző esztendőben sajnos több rendezvény elmaradt a világjárvány miatt, de a terveknek megfelelően 2021-ben mind a szakmai utakat, mind a személyes részvétellel megrendezhető konferenciákat is pótolni fogják a tagozatok.

Az egyebek napirendi pontban Emléklapok virtuális átadására is sor került, Horváth Zoltán és Mandrik István tagtársaink részére a megújult MRTT kitűző elkészítéséhez nyújtott támogatásért, valamint az MHTT Pécsi Határőr Szakosztály Pécsi Szakcsoportjának a két évtizedes színvonalas munkájának elismeréséül.

Az ülés zárásaként Prof. Dr. Korinek László úr az Magyar Rendészettudományi Társaság elnöke megköszönte a megjelentek, a Társaság tagjainak munkáját, az ülésen való részvételt és mindenkinek jó egészséget kívánt.


Címkék: Hírek