A sarkvidékek

Prof. dr. Kondorosi Ferenc
    egyetemi tanár

A SARKVIDÉKEK

 

Ígéretünknek megfelelően folytatjuk, illetve befejezzük a tengerjogról – elsősorban a tengeri rendészet különleges szabályairól  - szóló írásunkat.

A kedves olvasók közül bizonyára mindenki látott már a természet jelenével, jövőjével foglalkozó filmet, ahol a gyermekkor plüssállataira cseppet sem hasonlító, az éhségtől csontig soványodott jegesmedvék vonszolják magukat egy szikláról leszakadt, olvadó jégtáblán.
Jól tudjuk, hogy mi van a szomorú események mögött: a klímaváltozás, a földi légkör felmelegedése, az üvegházhatás erősödése. Bizonyos gázok (szén-dioxid, metán, vízpára, stb.) légköri hővisszatartó képessége már régóta ismert jelenség.

Swante Arrheimer svéd kutató már a 19. század elején levonta azt a következtetést, hogy a légköri szén-dioxid tartalom megduplázódása a sarkvidékeken 6–8 fokos emelkedéssel járna.

A globális felszíni hőmérséklet 1900 óta átlagosan 0,6 Celsius fokkal emelkedett. Ez a felmelegedés a 80-as évektől felgyorsult, és az éghajlati modellek előrejelzése szerint 1990 és 2100 között 1,4–5,8 Celsius fokkal fog növekedni. A gleccserek és jégtakarók olvadásának következményeként a tengerek szintje folyamatosan emelkedik. Az elmúlt száz évben ez az érték 20 cm volt, 3 fok további hőmérséklet emelkedés esetén újabb 40-50 cm-es vízszintnövekedéssel kellene számolni.

Súlyos probléma a sarkvidékek jégtakarójának gyorsuló olvadása. Nemrég kiderült, hogy az északi sark jege háromszor gyorsabban olvad, mint a modellezés alapján idáig gondolták. A Déli-sarkvidéken is hasonló a folyamat: zsugorodik a hótakaró. Mivel itt található a Föld édesvízi készletének háromnegyede, ennek elvesztése súlyos következményekkel járna a földi életre. Az édesvíz óceánba kerülése megváltoztathatja ennek összetételét, sújtja a tenge­rek élővilágát, de eltérítheti a tengeráramlatokat, jelentősen emelkedhet a tengerek szintje, és átalakíthatja bolygónk éghajlatát.
Az időjárási modellek előrejelzése szerint az extrém, szélsőséges időjárási helyzetek száma növekedni fog, amelyek rendkívüli hőhullámok és hideghullámok is lehetnek.           
                                                  

A sokat emlegetett 2015-ös Párizsi Klímaegyezmény fő célkitűzése a kedvezőtlen folyamatok megállítására, a széndioxid kibocsátás korlátozására irányult, annak érdekében, hogy a légkör felmelegedését 1.5 Celsius fokra csökkentsék. A Climat Action Tracker szervezet jelentését ismertetve az Index szemleírója 2021 szeptember 21-én mutatott rá, hogy 36 országból egyedül Gambia tett eleget a vállaltaknak. A korábbiakhoz képest ugyanakkor romlott a helyzet Ausztráliában, Brazíliában és Oroszországban. Egyre nő viszont azoknak a száma, akik a klímaváltozás egyre   durvább következményeitől szenvednek.

Ez a közeg – és a nagyhatalmak gazdasági érdekektől fűtött politikája – különösen nem kedvez a sarkvidékek földrajzi körülményeinek, éghajlatának.
Az Északi-sarkvidék (Arktisz) különleges helyzetét annak köszönheti, hogy ez a vízzel borított terület állandóan be van (volt) fagyva, bár egyébként nyílt tengernek minősülne. 
Az Északi sarkvidék különleges jogi helyzete ennélfogva földrajzi körülményei miatt alakult ki. A sarkvidéki tengerek jó részét már a cári Oroszország is belső vizének tekintett, de területi igénnyel léptek fel más, az északi sarkkörön túlról rendelkező államok is. 1907-ben egy kanadai politikus dolgozta ki az un. szektor-elméletet, mely szerint valamennyi sarkköri állam birtokába veheti az északi pólusig terjedő területrészét. Az Északi sarkvidéket tehát azok az államok osztották fel egymás között, amelyeknek szárazföldi területe az északi sarkkörön túlnyúlik. Így alakul ki az amerikai zóna Alaszka felett, kanadai zóna Kanada területe felett, a dán zóna Grönland felett, a norvég zóna Norvégia és a Spitzbergák felett, a szovjet (orosz) zóna pedig a norvég zónától az amerikai vonalig.

A hidegháború vége óta egyre több állam fedezi fel az Északi sarkvidék hihetetlen gazdasági jelentőségét. A Nemzet és Biztonság c. szaklap 2011. novemberi számában Kulcsár István átfogó és jelentős írásának címe jól jellemzi az Északi sarkvidék helyzetét, miszerint az Északi sarkvidék: államközi együttműködés és viták színtere. 
Új, olcsó hajózási útvonalak és szinte korlátlan mennyiségben rendelkezésre álló ásványkincsek, valamint geotermikus és szélenergia áll rendelkezésre az Északi sarkkör környéki területeken. Az ásványkincsek elérhetőségének ugyanakkor a már említett szomorú oka van: az általános felmelegedés következtében zajló olvadás. Az olvadásnak ugyanakkor van két fontos hozadéka, az új tengeri útvonalak megnyílása és az északi ásványkincsek könnyebb kiaknázhatósága. Az Északi- sarkvidék területe rendelkezik a világ legnagyobb érintetlen olajkészletével, ami a világ teljes, eddig kitermeletlen olajkészletének csaknem 20 százaléka lehet becslések szerint.
Az Index 2021 október 1.-én írt arról, hogy az Európai parlament az Északi sarkvidék felől fenyegetést érzékel: a térségben megnövekedett az orosz katonai jelenlét, míg Kína az Északi sarkvidék Északi tengeri útvonalát szeretné integrálni az Új selyemút kezdeményezésen keresztül. Felmerült az a körülmény is -írja a Danubius Institute Blog 2021 augusztus 20-án, hogy Kína megvenné Finnország sarkkörön túli katonai bázisát. Peking és Moszkva folyamatosan erősíti a sarkvidéki együttműködését.
Az Európai Bizottság –érzékelve felelősségét- még ez évben megvizsgálja az EU szerepét az Északi sarkvidéken.

A Déli- sarkvidék (Antarktisz) valódi szárazföld, területe kb.14 millió négyzetkilométer, a föld leghidegebb és egyben legszélsőségesebb kontinense. Ennek köszönhetően a legkevésbé kizsákmányolt természeti területe a bolygónknak. Óriási nyersanyag- és ásványkincskészlete van, amely az olykor több tíz méter vastag jégtakaró alatt helyezkedik el.
A Déli sarkvidékre a szektorelmélet nem alkalmazható, mivel a kontinens minden lakott helytől távol fekszik, így pl. Új-Zélandtól 4700 kilométerre, a többi lakott szárazföldtől vagy szigettől pedig még messzebb van. Ennek ellenére az államok között egyre több a területi igény. A jelenlegi helyzetet az 1959-ben megkötött egyezmény szavatolja, amely szerint az Antarktisz mindenki által szabadon használható terület, amelyet csak békés célokra lehet felhasználni. A kontinensen tilos katonai támaszpontok létesítése és nukleáris kísérletek folytatása. Jelenleg 11 ország –Oroszország, Kína, Dél-Korea, Ausztrália, Argentína, India, Kanada, Norvégia, Dánia, Nagy-Britannia és az Amerikai Egyesült Államok –tart igényt az ásványkincsek kitermelésének jogára.
Miért is olyan fontos ez a terület – teszi fel a kérdést 2019 március 6-i írásában a biztonságpolitika.hu cikkírója. Első indok a tiszta ivóvíz, második ok a halászat. A harmadik elem a több milliárd dollárt érő szénhidrogén-tartalmú anyagkészlet a jég alatt, pl. a 221 billió köbméter földgáz. Megemlíti a szerző a bányászható ásványkincsek és ritka fémek számtalan változatát, valamint a kőolajat, amelyből –becslések szerint - közel 50 milliárd hordónyi rejtőzik a jég alatt.
Az Antarktiszért folytatott harc tehát egy kiaknázatlan kincsesbányáért folyik, amely a 2048-ban lejáró Antarktisz- egyezmény után beláthatatlan konfliktusokat eredményezhet.

Amennyiben a rendészetet normák, eszközök és intézmények, valamint emberi cselekvések/magatartások összességének fogjuk fel, úgy jól érzékelhető, hogy a sarkvidékek helyzete még jogi rendezést, az államok bölcs belátását, önmérsékleten alapuló konszenzusát igényli. Klasszikus rendészeti eszközei az egyes államoknak nincsenek. Egyedül a nyilvánosság, az NGO-k által alkalmazott monitoring, egyes szervezetek személyes felelősségvállalása és a véleményformálók (politikusok, influenszerek, celebek) példamutatáson alapuló megnyilvánulásai óvhatják meg a sarkvidékek ökoszisztémáját, (nemcsak a jegesmedvék által áhított) békéjét.

 

2021.10.04.