Bevezetés a jogi kultúra világába

Prof. Kondorosi Ferenc

Bevezetés a jogi kultúra világába

 

Az MRTT honlapjának e rovatában figyelmet érdemlő „röpiratot” közölt dr. Bognár László ny. r. dandártábornok úr az összehasonlító rendészettudomány időszerűségéről. Álláspontjával messzemenően egyetértek, s csak remélni tudom, hogy célja hamarabb megvalósul, mint ez az összehasonlító jogtudományi ágak esetében történt (de legyünk pontosak, ne szkeptikusak, csak realisták, ezért fogalmazzunk jelen időben), történik.

Az összehasonlító módszer ugyanis meglehetősen szellemi erőforrás-igényes: alapos történeti és funkcionális elemzést, az adott korszak társadalmi-politikai helyzetének vizsgálatát, a politikai és jogi kultúra folyamatos leképezését követeli meg. Bognár tábornok úr írásában rámutat a meglévő – tiszteletre méltó – szellemi bázisokra, mint erőforrásokra.

„Kedvcsinálónak” bemutatom az összehasonlító jogtudományok kedvelt módszerét, a jogi kultúrák - mint az eltérő jogrendszerek alapjai – rövid, tárgyhoz kötött leírását.

A jogi kultúra kifejezés a jog társadalmi beágyazottságára, társadalmi gyökereire és hatásaira, valamint a jogszabályok érvényesülését, a jog működését befolyásoló társadalmi jelenségekre utal. A jog ilyen társadalom-központú megközelítése a 19. századi jogszociológusokig, Durkheimig és Max Weberig nyúlik vissza, illetve egészen Friedrich Karl von Savignyig, aki már 1831-ben rámutatott arra, hogy a jog a népszellem (Volksgeist) kifejeződése. Magát a jogi kultúra kifejezést azonban Lawrence Friedman vezette be 1975-ben azoknak az eszméknek, értékeknek, elvárásoknak és viselkedésmintáknak az összefoglalására, amelyek a társadalomban a joggal és a jogrendszerrel kapcsolatban megnyilvánulnak. A jogi kultúra fogalma jelöli az általános kultúrának (szokások, vélemények, cselekvési módok) azt a szeletét, amely a jogszabályok tartalmát és a jog működését befolyásolják. A jogi kultúra alapvetően a jogrendszer és a környezete közötti interakciót írja le.

A modern társadalom jellemzője, hogy önmagát kultúraként határozza meg. A régebbi és másféle társadalmakban ennek nem volt különösebb jelentősége. A kulturális különbözőség hangsúlyozása akkor és ott jelenik meg, amikor egy-egy társadalom tagjai önmagukra és a határaikon túl élőkre egyaránt az ember átfogó fogalmát használják. Ekkor egy újféle megkülönböztetést keresnek, és ezt többnyire a kultúrában találják meg. A kultúra az emberek életmódja közötti különbséget állítja előtérbe. A „kultúra” fogalma egy gyűjtőfogalom: a társadalomban létező emberről, az emberek csoportjáról kialakított eszméket, gondolatokat fogja át, melyek a társadalomformáló elképzelésektől a mindennapok viselkedéséig terjednek, s egyidejűleg szólnak mindezek konkrét létezéséről és esetleges kívánt változtatásáról. A jogi kultúra fogalma a jog kulturális megközelítésének terméke, amelynek előnye, hogy szélesebb területre reflektál és általa új összefüggések tárulnak fel. A jogi kultúra és a jogi hagyomány szervesen kapcsolódó fogalmak, a jogi hagyomány pedig az európai jogi fejlődésben meghatározó szerephez jut.

Az utóbbi időben az összehasonlító jogtudományban is előtérbe került a kulturális összehasonlítás. Varga Csaba szerint a „jogi kultúra” előtérbe állítása azért válhat elméleti vezérfogalommá a jogtudományban, mert erre támaszkodva meghaladható a formális jogi hagyomány, a jogpozitivizmus. Szerinte a jogi kultúra kutatása azért hoz alapvető fordulatot, mert így a vizsgálódásban túlléphetünk a jogi szövegek határán és e szövegek kontextusa felé fordíthatjuk a figyelmet. Az összehasonlító jogtudomány a különböző társadalmak, kultúrák keretében létrejött jogrendszerek hasonlóságait és különbözőségeit elemzi, és ebből fontos tanulságokat von le a jog működésére nézve, valamint az egyes társadalmi problémák megoldási, szabályozási lehetőségeit illetően, és segít adaptálni egy-egy jogrendszerbe az azonos vagy hasonló problémák szabályozására más jogrendszerekben működő jogintézményeket. Így a jogösszehasonlítás hozzájárul a jogi kultúrák közötti párbeszéd és kölcsönhatások kialakulásához.

A jog bizonyos társadalmi kihívásokra reagálva jött létre. Mivel az emberi természet nagyjából egyforma, ezért minden közösségnek hasonló problémákkal kell szembenézni. Általánosan megfogalmazva: az embereket rá kell bírni arra, hogy bizonyos magatartásokat tanúsítsanak, másoktól pedig tartózkodjanak. Az e kihívásra adott válaszok azonban nem mindig egyformák. Bonyolítja a helyzetet, hogy az emberi természet egyetemes jellemzőin túl az emberek által kialakított társadalmi szerveződések már jelentős helyi (vagy regionális) különbözőségeket mutatnak. Alapvetően három megoldási kísérletet különíthetünk el.

    A) A nyugati (szekularizált) társadalmak professzionalizált jogalkotást és jogalkalmazást fejlesztettek ki; a jog formálisan elkülönül más szféráktól (vallás, erkölcs), ezekkel csak a politikai jogalkotáson keresztül érintkezik. 

    B) Más kultúrákban (pl. muszlim országok) a vallási előírásokkal fonódik össze a jog (ezek adják a kötelező erejét és jelentős részben a tartalmát is).

    C) Léteznek olyan közösségek is, ahol a viták rendezése nem előre lefektetett szabályok alapján történik, hanem az érintettekre bízzák a legjobb megoldás megtalálását (a Távol-Kelet hagyományos közösségi rendje). Ebben az esetben már az is kérdéses, hogy beszélhetünk-e jogról.

A jogrendszerek hasonlóságai és különbözőségei szerinti csoportosítás során az összehasonlító jogtudomány egyrészt a jogi szabályozás tartalmának forrásaira, másrészt a jog kötelező erejét biztosító tényezőkre koncentrál. Ez a két tényező az, amelyek mentén a jogrendszerek legáltalánosabb besorolása elvégezhető. Így a jogrendszereket leggyakrabban római-germán (civiljogi), angolszász (common-law), muszlim (valláson alapuló) és tradicionális (közösségi hagyományokon nyugvó) jogcsaládokba sorolják.

A jogrendszerek hasonlóságai és különbözőségei szerinti csoportosítás során az összehasonlító jogtudomány egyrészt a jogi szabályozás forrásaira, másrészt a jog kötelező erejét biztosító tényezőkre koncentrál. Ez a két tényező az, amelyek mentén a jogrendszerek legáltalánosabb besorolása elvégezhető. Így a jogrendszereket leggyakrabban római-germán (civiljogi), angolszász (common law), muszlim (valláson alapuló) és tradicionális (közösségi hagyományokon alapuló) jogcsaládokba sorolják.

A nemzetközi kapcsolatokban mindegyik jogcsaládot, jogi kultúrát képviselő államok részt vesznek. A nemzetközi jog szabályainak kialakítása során a tárgyalásokon mindezen jogi kultúrák érvrendszereinek és szabályozási megoldásainak ütköztetése, összehangolása zajlik. A nemzetközi tárgyalásokon tehát egyfajta kulturális párbeszéd valósul meg, és a nemzetközi jog      - kompromisszumaival és kötelező erejével is  -  hidat  képez a különböző  jogi kultúrák, civilizációk között. Ez a híd bonyolult egymásra hatások eredménye és közvetítője. Néha, a forgalom a hídon egyirányú, a különböző kultúrák egymásra gyakorolt hatása eltérő, a híd kapcsolatteremtő, összekötő ereje mégis hatalmas jelentőséggel bír a népek, kultúrák közötti párbeszédben.

Megkockáztatom, sőt biztos vagyok benne: a rendészetnek is van kultúrája. Mint ahogy etikája is.

Az összehasonlító rendészettudomány művelése valóságosabb talajról indul, mint gondolnánk.

Végezetül megemlítek két példát, amelyek az összehasonlító rendészettudomány különös fontosságú tárgykörei lehetnek. Az egyik a migráció, amelynek sokoldalú összefüggéseit kiváló írásokban, konferenciákon vizsgálták már a haza rendészettudomány jeles képviselői, a másik pedig a COVID-19 pandémia, amelynek ugyancsak hasznos lenne, az összehasonlító rendészettudomány bontakozó eszköz-és módszertanával megragadható elemzése.