MRTT
Magyar Rendészettudományi Társaság

Kapitulál a jogrend?

Prof. Kondorosi Ferenc egyetemi tanár


Kapitulál a jogrend?


A történelem néha nem önmagát, hanem az ellenkezőjét ismétli, produkálja…
A kapituláció a hétköznapi nyelvben megadást, a nemzetközi jogban pedig olyan szerződést (is) jelent, amely szerint az egyik állam megengedi, hogy a szerződő állam polgáraira ne a fogadó állam törvényei, hanem a saját országuk joga vonatkozzon. A nemzetközi jog történetéből tudjuk, hogy I. Ferenc francia király és I. Szulejmán szultán között létrejött szerződés lett a későbbi kapitulációk mintája. A kapitulációs kontraktus szerint a francia kereskedőket mind a polgári, mind a büntető törvénykezésben a francia törvények szerint ítélték meg: személyes és vallási szabadsággal rendelkeztek az Oszmán Birodalom területén.
A mai Franciaországgal egyetlen iszlám állam sem kötött kapitulációs szerződést. Mégis, mintha mini (?) iszlám államok lennének Franciaország területén.
„ No go zones” - vagyis nem muszlimok belépése az adott körzetbe nem tanácsos.
A DGSI (a francia FBI) által készített, az Origo.hu által 2020. 01.26-án szemlézett jelentése szerint már 150 olyan kerület, városrész van Franciaországban, amely fölött átvette az irányítást a radikális iszlám. Mindez – mutat rá az Origo szemleírója – „az elmúlt öt évben, pontosan 2015 óta vált ennyire aggasztóvá, amióta elindult a gyors és erőszakos bevándorlási hullám”.
A titkos, de természetesen kiszivárgott jelentés elkészítéséhez – a V4NA nemzetközi hírügynökség információi szerint – Bernard Rougier-nek, a Sorbonne arab-szakértő professzorának Az iszlamizmus által meghódított területek című, ez év januárjában megjelent sikerkönyvét vették alapul. A tudós szerző megvizsgálja, hogyan sikerült az iszlamista hálózatok sokaságának ideológiai zárványokat alkotni a többnyire munkások lakta körzetekben. Feltárja azt a módot, ahogy egy iszlamista vallási közösség nap mint nap építkezik a francia társadalomban – és gyakran ellene is.
A már többször is emlegetett jelentésben nemcsak a párizsi külső kerületek, hanem Lyon és Marseille, valamint az ország északi régiói is szerepelnek.
A változás – emeli ki az Origo – a választási eredményekben is megnyilvánult.
Nyugtalanítónak ítélték Denin és Roubaix helyzetét is, ahol a nagyszámú muszlim lakosság rövid idő alatt súlyosan, erőszakosan radikalizálódott.
A Les valeurs actuelles konzervatív hetilap utal arra, hogy ezeket a területeket szalafista (ultrakonzervatív szunnita) imámok tartják kézben. A lap szerint olyan régiókban is megfigyelhető a trend, mint „a Svájchoz közeli, hagyományosan jómódú Haute-Savoie régió, vagy Ain, Annemasse, Bourg-en-Bresse és Oyonnax”.
A ”no go” zónákban a francia jogot hatályon kívül helyezték – ez persze .inkább irodalmi, mint precíz jogi kifejezés: valójában nem alkalmazzák a fogadó állam jogát annak területén. Persze nem államközi szerződés rendelkezik így. A francia
jogalkalmazók csukják be a szemüket, a saria alapján pedig az iszlám vallási vezetők hoznak döntést közösségük vitás ügyeiben.
Meglepő eredményt produkált az a felmérés, amelyet a Köztársasági Laicitás Bizottság megrendelésére végzett az IFOP francia közvélemény kutatóintézet: 4 év alatt 10 %-ponttal emelkedett, s immár 57 % azoknak a muszlim fiataloknak az aránya, akiknek a számára a saria, az iszlám törvénykezés fontosabb, mint a köztársaság törvényei - közölte a Le Point, amelynek írását a Híradó.hu hírportál november 5-ei száma mutatta be.
Becslések szerint a 20 év alatti franciák 30-32%-a muszlim, s a prognózisok alapján 10 év múlva az ország minden ötödik lakója muszlim lesz. Az egykori francia gyarmatokról érkezett bevándorlók első generációja sikeresen integrálódott. A második-harmadik generáció viszont már identitásválságba került. Megfelelő nyelvismeret és szorgalom nélkül magas a muszlim származásúak lemorzsolódása az oktatásban. A kudarcélmény a befogadóktól való elidegenedéshez vezet, a családi gyökerek újrafelfedezésével egyre markánsabb számban radikalizálódnak az új generáció tagjai.
Több ezer francia állampolgár harcol(t) az Iszlám Állam soraiban. A szociális és kulturális feszültségek gyakran csapnak át erőszakba Franciaországban. A francia kormányok ennek ellenére tagadják az integráció kudarcát, még azután is, hogy a vallásgyalázásból rossz rutint űző Charlie Hebdo elleni, s néhány más terrortámadás elkövetői francia állampolgárságú muszlimok voltak.
x x x
A rendészettudomány és más fontos társtudományok (szociológia, kriminálstatisztika, kriminalisztika, demográfia) – közös projektjei, kooperáción alapuló vizsgálati módszerei, az érintett országok szakértőinek szoros együttműködése szükséges a kérdéskör gyakorlati eredményeket is ígérő feltárásához, a társadalmakat veszélyeztető jelenségek kialakulásának megelőzéséhez, a deviáns magatartásformák elhárításához, felszámolásához.

NO GO (002).pdf
PDF letöltése